2. rész ~ Régi barát

Reggel korán keltem, hát úgy döntöttem ma időben megyek be. Mikor beléptem a kapun megpillantottam Castielt. Gondoltam meglepem egy kicsit, hát nekifutottam és teljes lendületemből a hátára ugrottam.

-Bátyóóó!! - kiáltottam közben. Szegénytől csak egy "Mi a..."  tellett, majd felborultunk. Mikor magához tért a sokkból felállt és úgy nézett le rám értetlenkedve. Erre ém csak felé nyújtottam a kezemet, arra utalva, hogy húzzon fel. Miután segített feltápászkodni a lehető leg diszkrétebben kérdezte meg:
-Liz, te meg mégis mi a jó életet művelsz?!
-Mi az, már a tesómnak - hangsúlyoztam ki a szót - sem szabad ötülni?
-Bolond vagy! - nevetett.
-Tudom! - nyújtottam ki a nyelvem. Azzal ismét felugrottam a hátára. Most viszont el is kapott és bevitt a terembe.
-Hát ti? - kérdezte Ros mikor beértünk a terembe.
-Semmi különös. - másztam le Cas hátáról, aki erre ott is hagyott minket.

-Tegnap említettél még valakit... - jutott hirtelen eszembe - Lysander, igaz?

-Igen-igen, ha jól láttam már meg is érkezett. Gyere me- - de nem tudta befejezni a mondatot, mivel Alexy a nyakunkba ugrott.

-Liz! Rosa!

-Neked is szia Alexy! - nevettem

-Uuu, csajok van programotok délutánra?

-Nem, nincs. - felelt Ros helyettem is.

-Szupcsiii! - ujjongott

-Miért is? - kérdeztem.

-Jaa, csak mert arra gondoltam, hogy elmehetnénk moziba.

-Csak mi hárman? - csodálkozott Rosa

-Jajj, dehogy! Még hívnám Irist, meg... - itt még felsorolt egy csomó lányt, akiknek nem emlékszem a nevére.

-Rendben, mikor talizzunk?

-Fél négykor a mozi előtt.

-Okés - mosolyogtam. De jó! Ma is van programom. Ez után Alexy elment, mondván, hogy neki még szólnia kell a többieknek is.

-Szóóóval, ott tartottunk, hogy

-Menjünk oda Lysanderhez. - fejezte be helyettem a mondatot.

-Szia Lys!! - köszönt Rosa.

-Szia Ros! Rég találkozunk. - mosolygott - Ki a barátnőd? - most komolyan... mindenki így kérdezi meg?!

-Liz vagyok - vigyorogtam. - Ebbe az osztályba járok, csak te tegnap nem voltál itt, szóval lemaradtál az alakításomról...

-Sajnálom... - nevetett.

-Mit írsz? - ültem le mellé

-Semmit. - akarta becsukni a füzetet, de én gyorsabb voltam és elkaptam előle, majd olvasni kezdtem. Mikor a végére értem leesett állal néztem rá.

-Te-jó-ég!! Ez nagyon jó! - csillogtam a szemeim

-Komolyan tetszik?

-Persze! Ez zseniális! Már csak meg kéne zenésíteni... - ujjongtam, bár szerintem kicsit túlpörötem.

-Örülök, hogy tetszik. - mosolygott. - És a megzenésítésről szólva... Az Castiel feladata.

-Hogy-hogy? - néztem rá értetlen fejjel.

-Egy bandában játszanak. - segített ki Ros.

-Jaa, így már minden világos! - mosolyogtam.

-Csak nincs dobosunk. - sóhajtott Lys - meg kéne még egy lány aki gitározik és énekel. - fogta a fejét. Szegények... Nagyon kétségbe vannak esve. Bárcsak tu-. Hé. Egy pillanat. Teljesen felvillanyozódtam! (elképesztő, mi minden átfut az ember agyán egy másodperc alatt, nem?)

-Esetleg van rá lehetőség, hogy beálljak? - érdeklődtem.

-Miért? Tudsz dobolni?

-Háát. Azt pont nem. - nevettem - Viszont gitározni és énekelni igen!

-Komolyan? - nézett hitetlenkedve

-Nem hiszed?

-De-de... csak ennyi idő után, így az ölünkbe pottyan egy lehetőség, szinte hihetetlen! Holnap este meghallgatunk, rendben?

-Okés. - mosolyogtam. Örülök, hogy lett valami értelme, hogy gitározni tanultam. Becsengettek, szóval leültem Castiel mellé. Az ofő szinte azonnal be is toppant.

-Gyerekek! Ma két új osztálytársatok érkezik, mivel ők nem tudtam tegnap érkezni, Ms. Fernandessel együtt. - a nevemet furcsa mód kissé gúnyosan mondta. Nem is értem... - Kérlek fogadjátok őket szeretettel!

Belépett egy egyenes szőke, és egy hullámos barna hajú lány. Castiellel mind a ketten koncentráló fejet vágtunk, mintha ismernénk az egyiküket. Egyszerre ült ki a döbbenet és a felismerés vegyes kifejezése az arcunkra. Egyszerre kezdtünk beszélni is.

-Tejóég! Misa/Deborah! (Liz a Misat, míg Cas a Deborah-t mondja) Várj, mi? - néztünk egymásra és döbbenetünkre még mindig egyszerre beszéltünk - Ismered? Honnan? - kezdett idegesítővé válni - Hagyd már abba! Nem, te hagyd!

-Na jó, pszt. Szóval honnan ismered? - kérdeztem.

-Ő... az exem, Deborah.

-Értem...  Hékás! - jutott hirtelen eszembe - Ma még nem balhéztam. - döbbentem le. Castiel meg csak röhögött.

-Misaaaaaa!! - álltam fel és szaladtam oda hozzá az ofő sokkját kihasználva.

-Te-jó-ég!! Liz, te vagy az? Mi történt veled? - nem tudtam válaszolni, mert a tanár elordította magát.

-Fernandes!!!! azonnal takarodjon a helyére, vagy akkora intőt kap, hogy kilóg a naplóból!!!

-Jól van már... - válaszoltam flegmán, majd a helyemre ballagtam.

-Honnan ismered a csajt? - kérdezte Cas mikor lelültem - Elég jó nő...

-Te perverz állat. Ha egyszer is hozzáérsz egyessével töröm el minden ujjad. Közöltem a hidegvérű gyilkos nyugalmával. Neeem nem vagyok pcszihopata.
-Jól van már na. Pcsziho mókus.
-Beszóltál? - néztem rá fenyegető tekintettel. Persze látszott rajtam, hogy csak hülyülök.
-Á neeeeeem - felelte "némi" iróniával a hangjában.
-Azé'! - vigyorogtam. Mire felnéztem az ofő eltűnt, a két lány körül pedig ott tolongott a fél osztály.
-Misaa! - kiáltottam el magam.
-Liz! - bukkant elő Misa feje a többiek közül. Odaugrottam hozzá és megöleltem.
-Úgy hiányoztál... -sóhajtottam mélyen a szemébe nézve.
-Liz, mi van veled? Mi ez a depi?! Mi ez a stílus? Mi lett a hajaddal? Na mesélj de nagyon gyorsan!!
-Te meg vegyél levegőt! - nevettem.
-Na mizu csajok? - lépett mellénk Alexy - Te is szeretnél délután moziba jönni? - támadta le egyből szegény Misat.
-Lassíts Alexy! Szegény Misa levegőt sem kap! - nevettem.
-Á, szóval Misa! Örülök, hogy lett még egy barinőm!! - ölelte meg.
-Szóval. Ő itt Alexy, akinek mindenki a barinője, vagy a hugicája. - vigyorogtam.
-Amúgy ti honnan ismeritek egymást? - kérdezte a "bátyókám".
-Általános óta BFF-ek vagyunk. - válaszolt helyettem Misa.
-Óó, de szupcsi! - örvendezett Alexy - Amúgy... a Misa neked...?
-Úgy csak Liz hív, de én nagyon szeretem. - mosolygott - Az igazi nevem egyébként Annie.
-Miért pont Misa? - fordult most hozzám.
-Mert Misa-Misara emlékeztet. - jelentettem ki, mintha teljesen egyértelmű kéne, hogy legyen.
-Misa-Misa egy animében szerepel.- segítette ki szegény értetlen Alexyt Misa.
-Ááá, értem
-Mibe, hogy nem érti? - súgtam oda Misanak, aki erre csak kuncogott.
-Egyébként igen, megyek moziba. - felelt az eredeti kérdésre.
-Szupcsi! - ujjongott Alexy, majd tovább állt.
-Hé! - kiáltottam még utána.
-Hm?
-Hívhatnak Al-nak? - vigyorogtam
-Felőlem... - felelte kedvesen.
-FullMeatal Alchmist?
-Fullmetal Alchemist. - nevettem.
-Fuu tényleg. Mi van nagy D-vel? - ezzel Danre célzott. Már egészen alsós korunk óta így hívta a bátyámat.
-Áhh, semmi. - legyintettem, de ő azt hitte, csak húzom az agyát, hát tovább nyaggatott. Közben mindenki kiment a teremből szünetre, csak mi maradtunk ketten.
-Naa, mondjad már!! Most nála laksz, nem? Milyen vele? - könnyek gyűltek a szemembe. Felnéztem rá és sírással küszködve megpróbáltam válaszolni, de túl korai volt ez még nekem.
-Misa... é-én... - nyökögtem. Habár látta rajtam, hogy nehéz, tovább nyaggatott.

-Mi a baj Liz?  Te? - nézett rám kérlelôn- Tudod, hogy én meghallgatlak. - suttogta nyugtató hangon miközben végigsimított a kezemen. 

Én... e-egy.. -dadogtam

- Te egy mi?  - kérdezte szinte már könyörögve. 

-Egyke vagyok! - tört ki belôlem a zokogás, s rázkódó vállal az ölembe hajtottam a fejemet. Próbáltam megynyugodni, de nem nagyon jött össze.

Misa a hátamat simogatta, s közben éreztem, hogy remeg a keze. Nem tudott mit mondani a sokktól. Pontosan tudta, hogy mennyit jelentett nekem. Mostmár teljesen világos volt neki a változás amin keresztülmentem. 

-És az apád? Még mindíg nem jelentkezik? - remegett a hangja. 

Én csak megráztam a fejemet még mindíg rázkódó vállal. 

-És anyukád?  Vele mi van?  - kérdezte. Rosszul tette. Én csak felemeltem a fejem amin a könnyek egyre erôteljesebben zúdultak le. 

- Autóbaleset.... Sziréna...  Koporsó... - dadogtam össze-vissza. Misa szerencsére értette a lényeget. Vissza hajtottam a fejemet az ölembe és tovább sírtam. Nem tudom miért, de az, hogy kisírhattam magam neki, sokat könnyített a szívemet lehúzó acél lakaton. 

- Ez...  Ez egyszerûen - nem fejezte be a mondandóját. Azt hittem a szavakat keresi, de tévedtem. Hirtelen levette rólam a kezét, helyette két erôs kar húzott magához. Jól esett a melegsége. Felemeltem a fejem, hogy megnézzem ki az. Egyszerûen nem tudtam hová tenni ezt az érzést magamban. Lysander volt mellettem. Gyorsan megtöröltem a szemem, de a könnyek nyomát és a szétfolyt spirált nem tudtam eltüntetni. 

- Lys...  - suttogtam - Mióta vagy itt? 

- Épp elég ideje, hogy el tudjam képzelni, min mész át. 

- Valóban így gondolod? - meredtem rá hitetlenkedve- Mert szerintem fogalmad sincs! 

-Liz...  - teljesen megrôkönyödött. 

-Sa-sajnálom - hebegtem-csak... elborult az agyam. Nem akartalak megbántani. 

-Semmi baj - suttogta a fülembe, a lehellete csiklandozta a bôrömet. - Igazad van.  Fogalmam sincs, hogy ez milyen lehet. 

-Köszönöm. - öleltem meg.- Olyan szánalmas vagyok! -nevettem el magam - mióta az eszemet tudom megvetettem azokat akik másokkal sajnáltatják magukat, erre tessék! Játszom itt nektek a nagyhalált! 

-Dehát ez teljesen más! - hitetlenkedett Misa. 

Dehogy más! Ez egyéni szocprobléma. Senkit sem akarok ezekkel a hülyeségekkel untatni. - mostmár csak magamra voltam mérges amiért ilyen gyenge vagyok. - Én nem ilyen vagyok, ha eddig elviseltem ez után sem lesz probléma. -suttogtam-Igen! Errôl van szó! Nem fogom magam sajnáltatni. - örültem már hangosan. 

-Mi van? -nézett értetlenül Misa. 

- Felejtsétek el amit az elôbb mondtam. - legyintettem - Utálom ha sajnálnak. - azzal kimentem, hogy valami szalonképes fejet varázsoljak magamnak. Amíg kint ügyködtem Misa és Lys tovább beszélgettek. 

- Utána megyek. - állt fel a fiú. 

- Ha jót akarsz neki, nem teszed. - ingatta a fejét. 

-Mi? Mégis miért? 

-Liz tipikusan az a fajta ember, akinek a saját büszkesége a legfontosabb. Ha most utánamész, azzal azt erôsítenéd benne, hogy ô most sajnálatra méltó és a maradék önbecsülése is a porba hullana. Ezt te sem akarhatod. Ha úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, hálás lesz nekünk. 

-Rendben... -sóhajtott, majd visszazuttyant a székére. - Misa, igaz? - mire a lány bólintott - Csodálatra méltó barátnôd van. Még sosem láttam olyan embert akiben ennyi tartás lett volna. 

- Ugyan hagyjuk már, csak az egója teszi. -nevetett, de tudta, hogy Lysandernek igaza van. 

Mikor már nagyjából tisztességes fejjel kiléptem a mosdóból egy nem kívánatos személybe botlottam. 

- Áá,  szia Liz!  - nyávogta sátánian undorító hangon Amber. 

- Kopj le Barbie most nincs hozzád türelmem!  - azzal elsuhantam volna mellette, de a húzottszemû barátnôje elkapta a kezemet. Nem volt kedvem verekedni, szóval megálltam. 

-Mondd gyorsan amit akarsz, aztán leléptem. - szóltam ingerülten. 

-Jajj semmi különös,  csak láttalak ma beszélgetni Kentinnel... 

-Remek, és ez miért is érdekel engem? - forgattam a szememet.

- Pusztán azért, mert elment katonai iskolába, így jó ideig nem fogod látni. - vihogott. 

- Mi? Komolyan?  - kérdeztem boldogan - Köszönöm Istenem! Egy nyomorékkel kevesebb! 

1/2. rész ~ Liz vagyok

Miután a vörös elment páran odajöttek hozzám.

-Szia! - vágódott le mellém egy hosszú, fehér hajú lány. - Rosa vagyok! - mosolygott rám - Liz, igaz?

-Igen, Liz vagyok. - mosolyogtam vissza. Örültem ,hogy valaki érdeklődik. - Tetszik a ruhád! Hol vetted?

-Én varrtam! - felelt. Ezen elcsodálkoztam. 

-Hű! Nagyon tehetséges vagy! Egyszer csinálsz valamit nekem is?

-Persze! Ezer örömmel!

-Van programod délutánra? - jutott hirtelen eszembe.

-Nem, nincs... - vágott elgondolkodó fejet - Miért?

-Arra gondoltam, elmehetnénk valahová... Tudod, beszélgetni, enni, mivel még egyáltalán nem vagyok képben a dolgokkal...

-Jó ötlet! Délután mindent elmesélek! Mit szólnál a plázához?

-Tökéletes! - virultam. Végre! Van egy barátom! Kilencedikben erre nem volt példa... De ne a múltban kalandozzunk! Inkább koncentráljunk a szebb jövőre!

A beszélgetésünket  csengő zavarta meg. Az ofő 1-2 percre rá be is toppant, a srác pedig visszaült melém.

-Na mi volt? Találtál barinőt? - röhögött

-Aha, Rosa nagyon jó fej! De szerintem te leszel a legeslegjobb barinőm! - vigyorogtam debil fejjel.

-Oké, ezt megkaptam. Látom te sem vagy kezdő oltogató! - dicsért meg.

-Köszönöm! Végre valaki elismeri a képességemet!! - nevettem - Amúgy délután Rosával elmegyünk a plázába. Van kedved jönni?

-Kösz, de inkább kihagyom a csajos délutánt - passzolt.

Hirtelen nagyon szerencsétlen fejet vághattam, mert a vörös elkezdett integetni az arcom előtt.

-Föld hívja Lizt!! Hahó! Mi bajod?

-Ja bocs, csak eszembe jutott, hogy nem tudom a nevedet. - nevettem kínosan.

-Castiel. - villantott felém egy rémédes mosolyt. Mármint... valakinek biztosan édes lett volna, de nekem nagyon fájt. A bátyám is ugyan így mosolygott. De NEM, nem szabad megint a múltban dagonyáznom! Az már elmúlt. Koncentrálj a jövőre Liz, gyerünk! Menni fog!

Miközben elméláztam észre sem vettem, hogy a körmömmel felsértettem a bőrt a tenyeremen, úgyhogy most egy cuki kis patakocskában komótosan folyt belőle a vér. Szuper. Castiel is észrevette, úgyhogy odaszólt nekem, hogy menjek ki megmosni, aztán ragasszam be. Szóval felálltam és elindultam kifelé. Igen, a nélkül, hogy szóltam volna a tanárnak. Alig tettem három lépést, egyből felcsattant.

-Fernandes! Mégis hová készül?! - á neeem nem volt idegeees.

-Mosdóba. - feleltem hidegvérrel.

- És mégis minek, ha szabad megkérdeznem?

-Ki akarom nyitni a titkok kamráját. - feleltem továbbra is "pokerfész"-szel.

-Ne szemtelenkedjen! Azonnal adja ide az ellenőrzőjét és menjen vissza a helyére!!! - kelt ki magából. Erre én csak felmutattam a véres tenyeremet és rámutattam, mire kicsit megenyhült.

-Jól van. Mossa meg, ragassza be aztán adja ide. - ezzel én is kibékültem. Mikor visszajöttem egyből rám szólt, hogy "Ellenőrző". Nem mondtam rá, hogy az én nevem Liz, nem tudom ki az az ellenőrző, pedig szerettem volna. Mára már így is épp eléggé kihúztam a gyufát. Ehelyett csak azt feleltem:

-Még nem kaptam meg. - e egyébként igaz volt.

-Rendben, akkor a naplóba írom és holnap megkapja. - azzal leültem  helyemre.

-Titkok kamrája, mi? És találkoztál trollal? - nevetett

-Igen, de leütöttem! - csillantottam meg a legcukibb vigyoromat.

Ekkor belépett diri néni.

- Jó reggelt gyerekek! - köszöntött minket bűbájosan - Remélem jól telt a szünetetek! - erre csak erőtlen nyöszörgést és sóhajokat kapott válaszul, de tudomást sem vett róla. - Egy gyors bejelentést szeretnék tenni, miszerint az osztály egy hónap múlva öt napos kiránduláson vesz részt, melyen párokat fogtok alkotni, - itt Rosa jelentőségteljesen rám nézett, én pedig bólintottam, a termben pedig általános zűrzavar keletkezett. - Az ig. nő egy intéssel elhallgattatott minket, majd folytatta a mondókáját. - a párokat a tanári kar fogja beosztani, amik fiú-lány párosok lesznek. Ezeket holnap fogjuk kifüggeszteni az iskolaújságra. - itt-ott felszakadt egy-egy csalódott sóhaj. - Itt próbára tesszük állóképességeteket, együttműködő készségeteket  és találékonyságotokat. A többit majd a tanár úr elmondja, nekem tovább kell mennem a következő osztályba.

- Holnap megkapjátok a papírokat a hét tudnivalóiról. Egy héten belül hozzátok vissza őket! És már most mondom előre, a párok csereberélése osztályfőnöki figyelmeztetést von maga után!! - ezek után ismét nem figyeltem oda.

Mikor kicsengettek megkordult a hasam, így a büfé felé vettem az irányt. (így utólag nem értem miért nem a szendvicsemet ettem meg, de mindegy) A folyosón velem szembe jött három lány. Messziről látszott rajtuk, hogy igazi kis pláza cicák. Úgy vettem észre, hogy kiszemeltek, mint új lányt, ezért nem mentem el, kíváncsi voltam mi lesz.

-Hé! Új lány! Liz, igaz? - szólt oda nekem a bandavezérnek tűnő szőke lány bűbájosan.

-Szia, igen Liz vagyok. - vigyorogtam felé boldog, 32 fogat megvillantó mosollyal.

-Amber vagyok. - ahaa szóval ez az új kedvenc ribim neve! - van kedved dumcsizni velünk, meg esetleg hozni nekem valami fincsit? - igen, sejtettem, hogy valami ilyesmi szándéka lesz.

- Háát igazán szívesen "dumcsiznék" veletek, de sajnos rontana az hírnevemen, ha olyanokkal mutatkoznék akik lefejelték a sminkes dobozt, bocsikaaa! - azzal ismételten egy széles mosollyal otthagytam őket. Kicsit lefagytak a beszólásomon. Kicsit.

Beálltam a büfé előtti sorba, azonban hirtelen egy nem túl férfias-ismerős hangot hallottam meg a hátam mögött:

- Szia Liiiiiiiiiiz!!!! Van kekszem, kérsz? - lassan megfordultam, hátha csak képzelődtem és az a valaki eltűnik, de csalódnom kellett. Kentin -aki a hangot kiadta- teljes 160 cm-s életnagyságában ott állt mögöttem. Míg én próbáltam úrrá lenni a sokkomon ő folyamatosan ontotta magából a szöveget.

- Jajj, Liz annyira örülök, hogy itt vagy, már azt hittem, hogy sohasem látlak többé,meg ho- de itt egy gyors mozdulattal három keksszel betömtem a száját és elsprinteltem.

Úgy látszik a tízóraimnak lőttek sóhajtottam. Várjunk csak... Nem is! Hiszen nekem van egy szendvicsem! Wipiii! boldogan ugráltam be a terembe. Odapattogtam a táskámhoz, de Cast nem bírta ki, hogy ne szóljon be:

- Mi a gáz balerina? Elgurult a nyugibogyód?

- Á, ne aggódj Piroska semmi gáz, csak rájöttem, hogy van szendvics a kosárkámban. - oltottam be. Ismét. Azzal elővettem a szenyómat és rágcsálni kezdtem. Közben Rosa odajött hozzám és beszélgetésbe kezdtünk. Úgy 5 perc múlva gyanakvó arccal Castielre néztem.

-Castieeeel - kezdtem sátánian - Hol a szendvicsem?!

- Én azt honnan a rákból tudnám? - nézett értetlenül - biztos megetted.

- Dehogy ettem! Tudom, hogy te vetted el mikor nem figyeltem!!- azzal a válaszát meg sem várva rávetettem magam és ráültem mondván, hogy adja vissza. Közben Rosa leesett az asztalról a röhögéstől. Castiel hirtelen a derekamnál fogva lepakolt magáról. 

-Lehetséges... Hogy tényleg megettem? - kérdeztem magamtól rémülten.

-Igen! Állt fel végre Rosa..

-Jaaa... Akkor bocsi - néztem fel Castra a földről. - Hé! - jutott eszembe - Van kajád?

-Nehogy már még mindig éhes legyél!! Én fele ennyi kaját sem hoztam, mégis jóllaktam! - hitetlenkedett Castiel.

- Naaaa - meredtettem rá kiskutya szemeket.

-A-aa - ellenkezett tovább - Nem veszek neked semmit. - Ekkor nyüszíteni kezdtem, mint egy kutyus, és rátettem a kezem a fejére. Ekkor értem el amit akartam, ugyanis ő felállt és magával húzott engem is. 

-Jól van. Kapsz egy zacskó chipset, de semmi több!! - én erre csak vigyorogtam és fogadást ajánlottam:

-Tudod mit? Azé a chips aki győz szkanderban! Plussz a vesztes teljesíti a nyertes egy kívánságát!

-Rendben! - ment bele rögtön. Fogalma sem volt, kivel áll szemben. Mikor visszaértünk a büféből leültünk, és szinte azonnal lenyomtam.

-Hehe, nyertem, szóval ide a chips-szel!!

-Hagytam magam -puffogott

-Persze-persze, csak adjad már! - azonban túl hangos lehettem, mivel a többiek a bűvös "chips" szó hallatán rögtön körénk gyűltek.

-Uu kaphatok?

-Csak egy szemet, légyszii!!

-Visszafizetem!! - hallottam minden felől. Na persze és végén én nem kapok semmit! Gyorsan Castiel háta mögé bújtam és előadtam egy kisebb Gollam monológod í "dágaszág"-ról, mire ők csalódottan elmentek.

- Még egy kívánságom is van! - vettem elő a leg pedofilabb fejemet

-Ne kímélj!.. - sóhajtott

-Tesóság egy életre? - mosolyogtam rá őszintén. Miután felfogta, hogy nem akarom alsógatyában futtatni az utcán, csak azt,hogy legyen  a fogadott bátyám, láttam a megkönnyebbülést az arcán.

-Tesóság. - borzolta össze a hajamat.

A plázát leszámítva a nap elég unalmasan telt, szóval azt inkább nem részletezném. Tehát pláza:

Összefutottunk két sráccal, akiknek Ros a nyakába ugrott.

-Armin! Alexy!

-Neked is szia Rosa! - vigyorgott a kékhajú - Ki a barátnőd?

-Áh, ő itt Liz ma jött az osztályba - ekkor hirtelen besokkoltam, mivel a kék hajú odaugrott hozzám és jó szorosan megölelt: 

-Wipíí! Egy új hugicaa!

-Én is örülök neked, ööö

-Alexy - segített ki mosolyogva.

-Akkor te leszel Armin. - Fordultam a feketéhez

-Igen, örülök! - mondta kedvesen - de én most lépek! Sziasztok!

-Szia! - köszöntem utána, de nem tudom, hogy hallotta-e.

-Ma nem láttalak titeket a suliban! Hol voltatok?

-Ööö hát az úgy volt hooogy nekem nagyon fájt a hasam éééés...

-Nem tudsz hazudni! - nevettem

-Na jól van lányok mentem sziasztook! - azzal le is lépett a kínos szituból.

-Ros, van más is aki nem jött ma be?

-Igen, van egy valaki... - gondolkozott el. - Lysander. Elég jó fej srác, szerintem jól kijönnétek!

-Gondold?

-Persze! Ugyan rólad még nem tudok sok mindent... De őt ismerve és téged elnézve, szerintem nagyon jól kijönnétek! - remélem Rosnak igaza van... minél többen vannak körülöttem, annál kevesebbet depizek!

Még úgy két órát mászkáltunk, majd Rosat hazahívták, hogy segítsen. Lassacskán én is hazaindultam.

Otthon átgondoltam a napomat, és így utólag... Úgy látom, hogy egy csodálatos új élet vár rám!!

1/1. rész ~ Liz vagyok

Ma van a suli első napja. Most épp 7:45 van. El fogok késni az új gimimből, de nem érdekel. Végülis... annál jobb! Legalább emlékezetes lesz az ottani első pillanatom.
El kéne kezdenem készülni... Nem szünetben akarok beérni, úgy nem lesz benne semmi vicces.
Jajj, el is felejtetettem! Hiszen még be sem mutazkoztam! Liz vagyok. Mesélek kicsit magamról míg kivasalom a hajam. Kezdjük a külsőmmel. Eredetileg hullámos a hajam, ami nekem sehogy sem áll, éppen ezért kell kivasalnom. Befestettem feketére és minden hónapban más színű melírcsíkokat rakok bele. Az eredeti hajszínem egyébként szőkésbarna. Viszonylag hosszú, a hátam közepéig ér. A mostani csíkok zöldek, olyan jól néz ki! Pont mint egy Monsteres doboz, de mindegy is. A lényeg, hogy nekem tetszik. Nem vagyok különösebben magas de azért az átlag 170 cm megvan. A bőröm elég fehér, könnyen le is égek... Többek között ezért nem szeretem a nyarat. A többi indokról meg majd később. A ruháim hasonlítanak Avril Lavigne cuccaihoz. Elképesztően jó stílusa van a csajnak! Bár mióta jött ez a Hello Kitty mániája kicsit fura lett...
Egyedül élek a lakásomban egy társasházban a belvárosban. Szerencsére a bátyám megvette, szóval nem kell a lakbér miatt aggódnom. Azért költöztem ide, mert anya két évvel ezelőtt meghalt egy balesetben, az apám pedig évekkel ez előtt elhagyott minket, azóta pedig semmi hírt nem adott magáról. Mivel az örökségem nem fog örökké tartani, a szabadidőmben fotómodellként dolgozom divatlapoknak. Mitagadás, elég jól fizetnek. Mostmár viszont majdnem mindent tudtok rólam, szóval ugorjunk a történetre.

Gyorsan bedobtam a Skillet (NEM Skrillex, nem összekeverni!) táskámba két tollat egy füzetet meg egy szendvicset, felhúztam a bakancsom és elindultam a gimi felé a parkon keresztül. Mivel elég közel lakom, fölösleges a buszon nyomorognom. Egyébként sem vagyok könnyű eset, ha a tömegben való nyomulásról van szó, mivel az a specialitásom!
Amint beléptem az iskola ajtaján, megpillantottam az osztálytermünket: 10/c. Épp óra közepe volt. Ez esetben, kezdődjék a műsor! Unott kifejezést eröltettem az arcomra, majd kopogás nélkül benyitottam a terembe. Az érkezésemre mindenki felkapta a fejét, az ofő (ezt abból gondolom, hogy azt mondták, hogy ma csak ofőik lesznek) pedig szúrósan nézett rám.
-Ms. Fernandes, igaz?
-Aha.-válaszoltam rezzenéstelen arccal, majd fújtam egy rágólufit.
-Esetleg igen! És köpje ki a rágóját! Mellesleg késett!
-Ja, bocs.-mutattam nyugalmat, és tovább rágcsáltam az orbitomat. Úgy láttam, az osztály élvezi az alakításomat. Az ofi sóhajtott egyet és megkért, hogy mutatkozzam be.
-Sziasztok! Liz Fernandes vagyok, 16 éves. Ebbe az osztályba fogok járni, valószínűleg végleg. Remélem jól ki fogunk jönni, és hamar megszoktok!-mosolyogtam bűbájosan.
-Köszönjük, Ms. Fernandes, kérem üljön le.
Kinéztem magamnak egy helyet a hátsó sorban egy vörös srác mellett. Elindultam felé, és kötben kiszúrtam, hogy Skillet pólója van. Értékelem a jóízlésű embereket! Bevágódtam mellé a padba, a táskámat pedig az ölembe ejtettem. Hirtelen felém pillantott.
-Jó a pólód! -mondtam egy elismerő pillantás kíséretében.
-Köszi. Osmered a Skillet-et? -méregetett.
-Viccelsz velem? -néztem kerek szemekkel. További magyarázkodás helyett feléfordítottab a táskám és büszkén megveregettem. Elismerő pillantást vetett rá, majd visszahelyezte a fülesét a túlsó fülébe.
-Mit hallhatsz? - böktem meg a vállát.
Válasz helyett odanyújtotta a másik fél fülhallgatót. Én a zene ütemére dobolva a lábammal elkezdtem rajzolni, így ültünk óra végéig. Kicsengőkor a vörös felállt, én pedig a helyemen maradtam.

Közérdekű közlemény (na jó igazából tájékoztató)

Elöljáróban...

Sziasztok! Itt a szerző beszél :)
Elöljáróban csak annyit szeretnék nektek elmondani, hogy ez az első blogom amit kiterjesztek a nagyérdeműnek. Eddigi firkálmányaimat az egyik barátnőm bírálta, ő azt mondta, hogy nem vagyok reménytelen eset, szóval ha nem tetszik a történet őt szidjátok ne engem ;) A félregépelésekért előre is bocsánatot kérek, de a laptopom úgy döntött, hogy nincs kedve tovább az élők sorában maradni, így kénytelen vagyok tabletről közvetíteni nektek Liz-t.

A történetről...

A sztori alaptémáját egy szerepjáték a Csábításból jeles adja. A történet szereplőinek egy részét itt meg is találhatjátok.
A történet egy 16 éves lázadó lányról szól akit Liznek hívnak. Imádja az animéket, rockot, állatokat, alvást és evést. Miután elveszti bátyját a Sweet Amoris gimibe kezd járni, ahol találkozik új és régi barátokkal, valamint ellenségekben sem szenved hiányt.

Azonban nem is húzom tovább az időt! Jó olvasást! (A kritikákat szívesen fogadom)